A világ leglustább blogja az enyém, ez már tuti. A „legfrissebb bejegyzéseim” 2015. 05. 30-ra datálódik. Mivel azonban nemrégiben otthon jártam (Budapesten), és ugyan 19 találkozót nyomtam le 3 nap alatt, amelyeken 28 baráttal, ismerőssel, újdonsült ismerőssel találkoztam, jópáran mégis kimaradtak az idő rövidsége miatt. Szóljon most nekik a dal! :)

Dióhéjban az elmúttmásfélév: nagyon nagyon meguntam a munkámat, fulladozom. Ez a legfontosabb. És hogy Dani eléggé szenved a sulitól. Konkrétan ki akarja rugatni magát. Dani még nincs 6 éves ugye. És hogy a gyökértelenség öl. Ezeket leszámítva nagyjából minden rendben. Még itt vagyunk.

Kifejtve:

Közel másfél éve tolom a gyerekrák-alapítvány szekerét minden különösebb fejlődés, változás, perspektíva, stb. nélkül. Az egyetlen változás az lett, hogy fulladozom a melómban. Fullaszt a mennyisége, az unalmassága, a monotonitása, a magányosság a munkahelyen, fullaszt a papírtömeg, fullaszt valami kisfőnököm bunkóskodása (pontosabban az inkább szívinfarktust okoz-na, ha nem nyomnék kardio-edzést mindennap kétszer a bérelt bringával, köszi Boris, ez a fejlesztés nálam betalált, bár tutira nem te találtad ki). Szeretnék félállásban a srácaimmal lenni, mert tudom, hogy mindannyiunknak jobb lenne, ehelyett itt gályázom, pedig az is mennyire bejött, hogy ősz óta 8 helyett 9-re járnak, én egy órával később végzek, de ez eddig is néha így volt, most legalább nyugodtan kezdjük a reggelt, reggeli, kakaó, mesenézés, zuhany-smink-haj-csinosruha, csak a végén van a rohanás, hogy kapcsoljátok már le a tévét, nyomás, induljunk, el fogok késni!!, de megéri, még így is, hisz velük vagyok, nem a számlatömeggel. Kétségbeesett napjaimon azon kapom magam, hogy percekig mozdulatlanul meredek a monitoromra és közben eszelős terveket szövök, hogy jelentkezem egy londoni játszótérépítő csapatba, már guglizom is, úristen, ezek mennyire faszák, kalandparkokat építenek, csak fa, meg minden, ahhhh, micsoda vár, hol a telefonszámuk?, nem veszi fel, most hagyjak üzenetet, de mi a faszt mondjak?? irodai escape-ista vagyok, adjon nekem egy esélyt??? Áhh. Legújabb menekülési tervem a street food, itt mindent el lehet adni, kaját aztán meg pláne, azt még talán Pécsen is, szóval valami halálegyszerű kaja kéne, ami nincs itt, és érdekesnek találják az emberek, de nem túl durván más ízvilág, például a paprikáskrumpli, de az nem jó, a disznókolbász miatt egy csomó vevőtől elesnék, vagy például a gulyásleves, igen, a gulyásleves… goulash ugye, hisz annak van valami hagyománya!, de azért street food-ként még nem láttam, persze, mert leves, azt ritkán esznek, de mi van, ha sűrűbbre főzöm, olyan stew-sra? Ezzel már tovább jutottam, feltúrtam infókat, mik a teendők, stb. Az anyagiaknál egy picit megakadt a dolog, most agyalok valami megoldáson. De volt olyan is, hogy bejelentkeztem egy belső állásra az alapítványon belül, pályázatírónak, csak az volt a baj, hogy inkább egy iszonyúan tapasztalt emberre volt szükségük, mint egy iszonyúan motiváltra, de legalább megpróbáltam. Én még magyar kontent manager is boldogan lennék a booking-nál, ha be tudnám adni nekik, hogy inkább nem járnék be az amszterdami irodába, bár imádom a várost, hanem WFH. Szóval megy a kínlódás meg a forgolódás, igyekszem valami értelmeset kitalálni.

Ez az állapot naná, hogy biztosan kihat a családra, időnként nincs bennem köszönet, a fiúk kezdenek rezisztensek lenni a kitöréseimre, összezárnak, te meg ne kiabálj vele!, mostanában meg már röhögnek, egyszerűen szórakoztató lettem mint őrjöngő anya, de ez ki is húzza a fullánkját a dühömnek, mit lehet csinálni, amikor könnybe lábadt szemmel próbálják visszafojtani a röhögésüket? még tisztán emlékszem erre az érzésre, pusztító, na.

Hogy közrejátszik vagy sem, nem tudom, de szegény Danikám piszkosul szenved az első osztállyal, kb. ugyanez volt egy éve is a nulladik osztályban, akkor be is hívtak minket, hogy adjunk tanácsot, mert Dani szétveri az órát, a csilláron lóg, naponta többször van büntetésben (time-out), mi meg hogy a fenyegetés lehet, hogy nem használ, talán ha jutalmaznák valamivel, a matricánál személyre szabottabb dologgal, pl nagyon kötődik az ovis nénikhez, és nagyon örül, amikor néha átmehet az oviba, és erre nem kitalálta a tanítónő, hogy péntekenként átmehet játszani az ovisokhoz a nagyszünetben, ha egész héten normálisan viselkedik?, és működött a jutalmazás, legalábbis kellő ideig ahhoz, hogy Danit megismerjék és megszeressék, decemberben már szuperlatívuszokban beszélt Duncról a tanítónéni, aki továbbra is rendetlenkedett persze, de ez már nem szúrt szemet. Szóval hasonló a helyzet, kivéve, hogy 3 hét alatt a teljes rendszertagadásig eljutott a gyerek, bazmegsuli, halálunalom a three little pigs, meg rajzolni a big bad wolf-ot, folyton a noun-ok (ez mondjuk nekem is vesszőparipám, felnőttéletedben hányszor használtad azt a szót, hogy főnév??), inkább lefekszik a carpet-time alatt, a házifeladat egy baromság, mondjam el az én munkámat, nem, nem megismerni akarja, mutassam meg, mit dolgozom, ő inkább azt akarja csinálni, nincs is már egy barátja sem, Khiam megbolondult, Henry is, már csak az anyukájáról beszél (jaj, a szívem!), amikor Dani a tanítókkal találkozik, csak úgy tesz, mintha örülne nekik (jaaaj!), csak Houkun szereti őt, aki az ebédeltetős néni, felkapta mindig a karjába, hogy Daniel, I put you into my pocket and taking you home, és folyton le kell raknia a saját nevét a dicsőségtáblán, sose mondják, hogy Daniel you can put your name up, de ezt az egészet ne mondjam meg az igazgatónéninek, mert akkor őt, Danit kirúgják…vagyis várj csak, nem is baj, inkább rúgjanak ki ebből a szarhülyesuliból…

Most ezt az egészet ráöntöttem az új tanítónénire, kicsit kihangsúlyoztam, hogyan csúszik ki Danici a kezükből épp, és a nő (kiscsaj) kellő komolysággal fogadta, megdöbbent, mint bevallotta, és hogy ki fog találni izgalmas, rövidebb feladatokat Dancnak, meg inkább többször rászól, mint automatikusan bünteti, mert amúgy is észrevette, hogy nem használ nála, és kitaláljuk a motivációt is, van még 1-2 gyerek az osztályban hasonló szituban, úgyhogy rajta vannak az ügyön. Hát remélem, gyorsan lépnek, mert itthonról nehéz védeni a sulit és benne a tanulást, ha szegény Danit csak rossz élmények érik. Jöjjön már valami jó!

Amúgy az például jó, nagyon jó, hogy Marci szárnyal a tanulásban, issza a tudást, és szerencsére jó dolgokkal tömik a fejét, persze vannak unalmas dolgok is, de mindennap van valami, amire azt tudja mondani, hogy ez volt a legjobb ma. Emellett továbbra is megszállott focista, de nyáron 1-2 hét alatt szintet lépett, elkezdett gyakorolni cseleket, dekázást, emelést, labdalevételt az apjával, és én hitetlenkedve néztem a tudományát egyik délután a parkban, munkából hazaesve, és annyira, de annyira büszke volt, de nem mutatta nyíltan, csak a szégyellős, széles vigyora, amit nem tudott leplezni. Emellett pedig ha Dani nagyon nekikeseredik a suli vagy más miatt, akkor Marc elképesztően figyelmes báty, alákérdez Daninak, vigasztalja, ravaszkodik, igazi jó testvér, ha baj van. Persze ha nincs baj, megy a testi-lelki birkózás ezerrel, én forró ólomért könyörgök „fülembe”, ezt tényleg nem lehet kibírni, néha ilyen fülvédővel mászkálok otthon, mint az autista gyerekek a sulijukban, még bébipartizós korukból maradt Ozoráról, kicsit fejzsugorító is, kettő az egyben, haha.

A „kell 2-3 év, míg megszokjátok” lassan eltelt. Sok mindent meg tudtam szokni: a nullához közelítő kulturális élményeket, néha nézünk filmeket, most például Louis C. K-t, ami kifejezetten üdítő, néha van erőm olvasni, most párhuzamosan a Kilenc koffert, szerényen csak az emberi becstelenség krónikáját á la Observer, egy angol jogi krimit és a Gyűrűk urát. Megszoktam a penészt, az understatement-eket, hogy sose találom el a réteges öltözködést, hogy nem értem az angolok beszédét. A nincs-kihez-szólni-a-páromon-kívült nem tudtam megszokni, azt, hogy talán egy házaspárt mondhatunk barátunknak, ez sem valami erős kapocs, csak úgy adódott a fiaink révén. Úgyhogy ha költöztök, vigyétek magatokkal a barátaitokat is. Vagy gyertek ide, és szórakoztassatok! :))

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.