Összegezve az elmúlt másfél hónapot: őszi szünet, látogatók, új ovi, gyerekkönyv-ajánló, új meló.

Túl vagyunk az első iskolaszüneten. Az angol sulikban 3 szemeszter van: őszi, tavaszi és nyári. A téliről - jogos önkritikával - lemondtak; itt nincs tél (lásd még a magyar eladólány cinkos kérdését a 12 fokos napsütéses délutánon: "hogy bírjátok a telet?"). A szemeszterek végén természetesen szünet van: az őszi és a tavaszi után 2 hét, a nyári után 6 hét. Azonban nagyon gyerekbarát, ámde dolgozószülő-ellenes módon még a szemeszterek közepén is van 1-1 hét bónuszszünetecske. A gyerekeknek mindenképpen jó, hogy kicsit fellélegezhetnek (frászt, egész héten a házifeladatként elkészítendő emergency vehicle-lel terrorizáltam Marcit, végül jó részt én készítettem el, elismerem, a legnagyobb élvezettel), a szülőnek meg főhet a feje, hogy miként oldja meg a gyerek elhelyezését. Én már azt sem értettem, hogyan tudják a szülők munka mellett 9-re vinni a gyerekeiket a suliba, és negyed 4-re értük menni (kb. két megoldás kínálkozik: vagy az egyik szülő nem dolgozik, vagy az egyik szülő későn kezdi a munkát és sokáig dolgozik, a másik meg fordítva). A szünet alatti gyerekfelügyeletre is lehet több megoldás: 1-2 környékbeli suliban van ügyelet jó pénzért, lehet gyerekfelügyelőt fogadni vagy magánoviba adni őket még jobb pénzért. Úgy tűnik, hogy ennek megoldására külön keretet kell képezni a családi költségvetésben, havonta megtakarítani, különben a szünetes hónapokban nagy meglepetések fognak érni minket.

Na, de ezt a kérdést egyelőre megoldottuk, az önkéntes-munkahelyem maximálisan tolerálta a távollétemet. Úgyhogy itthon lébecoltunk, bejártunk a városba, együtt ebédszüneteltünk az apjukkal, stb. Látogatók is érkeztek: a szünet elején egy nagybácsi és egy nagymama, a végén pedig egy barátnőm és a kisfia, egyben Marci barátja is; voltak nagy városnéző túrák.

Az őszi kisszünet után jött Dancidunc beszoktatása az új oviba. Ezerrel készült már, hogy Marci sulijába járhat és végre eljött a nap, amikor együtt roboghattak az iskolába - Marci futóbringán, Dani rolleren. A beszoktatás 6-8 hétig tart (!), az első héten kellett bent maradnom, ami tökéletes alkalom volt megfigyelni az óvoda délelőtti életét. Az ovi egyetlen nagy, talán 80-100 nm-es terem térelválasztókkal, bútorokkal kisebb részekre osztva kb. 40 gyerek és 5 óvónő számára. Az egy óvónőre eső gyerekszám tehát nem rossz, rádásul eddig mindig voltak kóbor gyakornokok, egyéb beazonosíthatatlan funkciójú felnőttek is. Mégis elég komoly őskáosz hangulat van, nem is a gyerekek viselkedése, mint a létszáma, na meg a nagy tér és a rengeteg játék miatt. A gyerekek egészen meglepő módon szépen eljátszogatnak egymással vagy külön, nincs civakodás, csak néha akad 1-2 gyerek, aki rácuppan a hangszerekre (ami ugye ebben a korban a zörgős-ütős hangszerekre korlátozódik, sajnos nem a nagybőgőt pengetik mélabúsan), vagy egyszerűen csak elkezd torkaszakadtából kiabálni. Jut eszembe, speciális nevelési igényű gyerekek is vannak a csoportban. A gyerekeket láthatóan a legkevésbé sem zavarják furán viselkedő kollégáik, ami már önmagában is szuper dolog. Azt nem tudom, hogy mennyire súlyos eseteket vállalnak be, kétségtelenül vannak furcsán viselkedő gyerkőcök, és az is biztos, hogy minden óvónő ilyen spéci szókártya-csomaggal az övén rohangál, szóval az autik pl. jöhetnek (főként, hogy a suliban van egy spéci osztály az autizmussal élő gyerekeknek).

Eléggé tagolt az ovisok napja: 9-kor érkeznek, f10-kor csoportgyűlekező (a foglalkozások számára 2 csoportra osztják a gyerekeket, Dani a Rókák és Nyulak csoportba került, ezen belül már lehet, hogy az ovisra bízzák, hogy melyik állattal azonosul). Itt egy komolyan strukturált (sajtkukacok számára kínzó) 20 perc következik, ahol mindenkit név szerint köszöntenek, illik válaszolni is, egy ovis összeszámolja és táblára írja, hányan vannak, majd szó esik az időjárásról egy dalocska bevezetésével ("What is the weather today?") és arról, hogy milyen nap is van ma (vonatkozó nóta: "Monday, Tuesday, Wednesday"). Szerencsés esetben ezután már csak azt a kardinális kérdést kell minden egyes megkérdezettnek megválaszolnia, hogy inside or outside akar játszani. Kevésbé szerencsés esetben még terítékre kerül valami mondóka/gyerekdal is (nekem a Jack és Jillhez volt szerencsém, de szerencsére azóta voltak Dani számára ismerősebb dalok is). A szeánszot szükség szerint (vagyis majdnem mindig) megszakítják egy kis helyben ugrabugrálással. Nem rossz ez a 20 perc azoknak a 3-5 éveseknek, akik tudnak ennyi időre összpontosítani. Lakonikus tömörséggel csak annyit mondanék, hogy Dani nem tud. Szerintem még akkor sem tudna, ha értene angolul, így meg ugye... Hát ez van, le kell nyelni(e).

Viszont utána 10-től 11-ig teljes szabadság van kint vagy bent, ki mit választ. Dani, ha szerencsés és van egy kis átfedés az iskolások szünetével, még találkozni is tud Marcival az udvaron, az első ilyen esetet 2 napig mesélték lelkesen. 11-től készülődnek az ebédhez (kabát le, pisi, kézmosás), fél déltől ebéd, ami szintén kicsit átfedésben van az iskolások ebédidejével (újabb testvértalálkozó, lelkes integetések és puszidobálások az ebédlő két végéből), aztán a nyelvtanulós félóra, ami szerencsére tematikus éneklés, mondókázás (az ebédelés alapszavai, vad-és háziállatok, stb.). Már kikémleltem, hogy ezt Dani élvezi, úgyhogy ennek örülök. Ez fél 1-ig tart, utána megint udvaron játszás következik, de ez még Duncnál nem játszik, mert jelenleg ezen a ponton kel elvinnem. Volt egy hét 9-től 10-ig velem, aztán 1 hét ugyaneddig, de nélkülem, aztán 1 hét 11-ig, 1 hét f12-ig, most f1-nél tartunk, tehát már bent ebédel Dunc, de ha minden igaz, még 2 fázis (f2-ig, illetve a végéig maradás) van hátra.Ha a karácsonyi szünetig be is szokik, a 2 hét szünet alatt tökéletesen el fog szokni az egész ovi-ottléttől. És akkor még nem is beszéltünk a szobatisztaságról, ami korántsem halad  fényesen: csak otthon, csak bilit, kivételes esetben parkban fát hajlandó használni, és ebben egyelőre elég határozott. Szóval az egésznapos ottlét felé vezető út egyelőre még finoman szólva rögös. Viszont meg kell, hogg jegyezzem: a munkahelyem elképesztően támogató volt a beszoktatás első pár hetében, amikor egyszerűen nem volt annyi szanadidőm egyben, hogy érdemes legyen bemenni az irodába, E-mailekben biztattak, hogy adjak elég időt Daninak, magamnak, saját sztorijaikkal jöttek, hogy mennyire megérte a beszoktatásra rááldozott idő, stb. Persze simán lehet, hogy az üzleti szférában nem lettek volna ennyire támogatóak, de ezért is választanám a civil szférát munkahelyül, ha tehetem.

Ennél sokkal simábban halad Marci dolga, akit megbecsülés és tanítói büszkeség övez. Az olvasókönyvként szolgáló kis füzeteket szorgosan olvassa fel itthon (Dani nagy örömére) és az iskolában, ügyesen írja a betűket, alapszámolást tanul (rajzolj a 4 almához még egyet és írd le, az mennyi) és kis szókártyákról tanulja az első osztályban legfontosabbnak tartott szavak olvasását (az első évben 45 szót kell megtanulni elolvasni, és a tanítónő november végén tehetetlenül széttárta a karját, hogy az utolsó adag szót is odaadta Marcinak, nincs több). Az első róla való konzultáción azt firtatta a tanítónő, hogy Marci játszik-e vagy próbál-e beszélni angolul, mert hogy a suliban sem velük tanítókkal, sem a társaival nem beszél angolul (én azt láttam, hogy 1-2 szót használ, "look", "come"). Amikor megtudta, hogy Marcot mennyire érdeklik a metróvonalak (tudja a 13 metróvonal és sok-sok metrómegálló nevét), másnap vonatot adtak neki játszani és rajzoltattak vele metrós képet (amiből az lett, hogy egy vonalra leírta a District Line összes megállójának nevét), amit büszkén kitettek az osztály falára. Marci pedig, limitált kommunikáció ide vagy oda, tök lelkesen játszik a gyerekekkel, kedvenc pajtásai vannak a szomszéd első osztályból, és egészében úgy tűnik, hogy élvezi az iskolában töltött időt. Nagyon örül, ha Danival tud találkozni az udvaron vagy az ebédlőben, és még nagyobb lesz az öröm, ha majd együtt játszhatnak ebéd után az udvar játszóterén.

Ami a szüleiket illeti, az apjuk megint egy kisebb csodát vitt végbe, egyre stabilabbá téve a család angliai életét: sikeresen megszerzett egy határozatlan idejű állást. Az csak bónusz, hogy nagy nevű cégnél fog elhelyezkedni, és szakmailag tud majd fejlődni az új pozíciójában. A projektszerződések országában az ő második állása határozatlan idejű! Csak összehasonlítás végett: a jelenlegi főnöke 8 évig ment projektről projektre, mire a jelenlegi munkahelyén határozatlan idejű szerződést kínáltak neki. És további összehasonlításul: az összes fejvadász összes állásajánlata határozott idejű, projektre szóló. Ennek fényében óriási mázli, na meg rátermettség és (aki ismeri a pasimat, tudja) ismét emberfeletti teljesítmény volt ezt az állást megszerezni. Úgyhogy most egyszerre iszonyat büszke és nagyon megkönnyebbült is vagyok, a stabil lábunk most már megvan.

Még én vagyok hátra, és az én elhelyezkedésem sem tűnik könnyű feladatnak. Eddig inkább az otthoni szálak működnek: megírtam az első könyvajánlómat külföldről (Imbusz mester új könyvéről), ezerrel hajtjuk a mi kis játszótér-projektünket: potenciális finanszírozókkal tárgyalunk (!), gyárlátogatást szervezünk, a vállalkozás olyan rejtelmes útvesztőjébe gabalyodtunk, hogy egy business model canvas-sal való egész éjszakás hadakozásom után megvilágosodásszerűen éreztem át a gyerekeim hasonló bolyongását a számukra szintén idegen angol közegben (remélem, hogy ők is sikeresen megbirkóznak a maguk business model canvas-ával). Emellett még két megkeresést is kaptam a pályázatírástól a teljes forrásszervezésig (persze mindkettő "utófinanszírozású" lenne). Ezeket kellene bevállalni, ha lenne hozzá merszem meg anyagi keretünk, hogy időt és energiát fektessek a jövőbe, de egyelőre nincs, egyelőre kellene a stabil fizetős meló, és aztán valahogy elkezdeni ezeket a lehetőségeket is megragadni. Mert ezek sokkal izgalmasabbak bármilyen álláslehetőségnél, ami eddig a látóterembe került. És még szerencsésnek nevezhetem magam, hogy megtalálnak az izgalmas feladatok. Remélem, meg is várnak. Vagy jönnek mások. Folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.