A sógorom felhívott a napokban és olyan ügyesen meginterjúvolt a családról, hogy legszívesebben rögtön leírtam volna a válaszaimat és azonnal posztoltam volna ide. De mondjuk, hogy ezt csináltam.

„- Isti? Milyen az új munkahely?

- Háát... nem az az álommeló. De most már az a kérdés, hogy hol van az az álommeló, van-e egyáltalán. Exceltáblákat bűvöl egész nap, jelentések, kimutatások... 112 emberrel dolgozik egy nagy teremben (open space office), néma csönd van, senki nem beszélget senkivel, mindenki dolgozik, mint a güzü, mondjuk meló van bőven. A menedzserek üvegkalitkákban tárgyalnak, ki se dugják az orrukat egész nap. Semmilyen társasági élet sincs, a munkatársak nemhogy együtt mennének ebédelni, még csak nem is köszönnek egymásnak a liftnél állva. Gyár. Már várom a képeket az íróasztal alatt szunyókáló munkatársakról. De Isti nem panaszkodik, csak röhögve meséli mindezt. Ezt is értékelni kell: határozatlan idejű állás, egy négytagú családot eltartó fizetéssel. De nem itt fog megöregedni.

- És te? Keresel már állást?

- Persze. Bár még nem tudom, mikor tudnék kezdeni. Dancidunc teljesen megkötötte magát és nem hajlandó szobatisztává válni. A téli szünet előtt már egész jól állt, párszor már használta az ovi sloziját is, de azóta visszaesett. Mindennap bepisil, mindig pár perccel azelőtt, hogy megérkeznék, jó, ha engedi, hogy átöltöztessék. Ezért nem maradhat az oviban egész nap, el kell hoznom fél 2-kor. De ettől függetlenül kipofoztam az önéletrajzomat, van már accounts payable-ös, meg adminisztratívos és pályázatírós is. Regisztráltam 4-5 állásportálra, üzletire meg civil szektorosra is, naponta kapom az értesítéseket a megfelelő állásokról, és küzdök az idővel, hogy be tudjak adni elegendő jelentkezést.  Január 10 óta tíz jelentkezésnél tartok, elég sovány. Akkor lennék végre nyugodt, ha tömegesen adnám be a jelentkezéseket. Úgyhogy január végével fel is mondtam az önkéntes munkámat, hogy több időm legyen melókeresésre. Épp eleget voltam ott, 4 hónap, kicsit belerázódtam az angol munkakörnyezetbe, a nyelvi közegbe (na jó, még van hova fejlődnöm), a civilszervezetesdibe, szereztem helyi munkatapasztalatot, kapok referenciát, szóval ez így kerek.

- És hogy megy a játszótér-projektetek? A magyarországi?

- Fúú, az pörög ezerrel, annyi a meló, hogy azt se tudjuk, hova kapjunk, hány irányba szaladjunk, én egész nap ezzel tudnék foglalkozni. Legszívesebben csak ezt csinálnám, de ebből nem tudunk még megélni. Előbb játékeszköz-prototípusokat kell valahogy előállítani, központi helyekre kitenni, aztán jöhetnek a nyálcsorgató vevők. Most csináljuk a honlapot, tárgyalásban állunk egy önkormival, ingyen vállalkozásfejlesztést nyertünk, egy műszakitervező csapat áll csőre töltve... És megy a netwörkölés, mindenkivel dumálunk, akinek bármilyen köze van játszóterekhez, sérült gyerekekhez, vállalkozásindításhoz, marketinghez. Elképesztően izgalmas az egész!

- Hát ez nagyon szuperül hangzik! Na és mi van a srácokkal? Marci szereti már a focit?

- Teljesen belezúgott a fociba, a megszállottja lett minden téren! Gyűjti a focistakártyákat, a Premier League-ét, minden játékosnak tudja a pozícióját, de még azt is, hogy hány százalékos a kapurarúgásban vagy a szerelésben, ezzel nyúz minket folyamatosan. Képes végignézni egész közvetítéseket az apjával, és utána napokig meséli, hogy ki és hogyan rúgott gólt, még el is játssza, lassítva is. Ja, és hétközben minden nap suli után ki kell menni focizni valami focipályára, szerencsére van két park is a sulihoz közel, ahol van műfüves vagy milyen pálya, az a lényeg, hogy nem beton. Én már szerdánként zöldülök a focimérgezéstől, úgyhogy diktatórikusan bevezettem az uszodai pancsolást szerdánként, így nem olyan monoton a hét. Most vasárnap pedig elmennek az első meccsükre, Chelsea – Stoke Cityre a Chelsea stadionjába.

- Hú, akkor biztosan nagyon várja már, hogy vasárnap legyen. És a suli hogy megy, beszél már kicsit angolul?

- Nem sokat mesél a suliról, néha azt, hogy mit játszottak az osztályban, milyen mesét meséltek nekik, vagy milyen betűt tanultak, most például a ch-t meg a sh-t. De inkább arról mesél, mit játszott épp valamelyik iskolatársával. A másik első osztályból van egy-két barátja, meg nagyobb fiúkkal barátkozik, kergetőznek, azt mondja. Viszont a tanítói párszor már büszkén mesélték nekem, hogy öröm őt tanítani, mert csupa figyelem, mindig érdekli, amivel épp foglalkoznak, és azonnal megért minden feladatot, van, hogy ő is jelentkezik válaszolni. Ügyesen olvassa a mesekönyveket, bent is, itthon is, volt, hogy valami rövid magyar mesét elolvasott Daninak. Az utcán mániákusan olvas, mindent elolvas, amit tud, útjelző táblákat, cégtáblákat, a buszokon a végállomás feliratát. El tud számolni angolul százig, meg lelkesen énekel a többiekkel, karácsony környékén folyamatosan little lord jesusről zümmögött Danival. De a mondókákon, énekeken kívül nem nagyon mond semmit angolul, a tanítói is ezt mondják. Mindegy, majd belejön. Volt már, hogy a játszótéren azt kérte, angolul beszéljek inkább, hogy a többi gyerek is értse. És egy csomó szót Istitől tanul, issza minden szavát, Isti most a nagy példaképe, a hőse. Amit én mondok, azt az apjától is megkérdezi, és egyáltalán, csak az érvényes, amit Isti mond. Nekem nagyon tetszik, tök büszke vagyok, hogy így bízik az apjában, meg így ragaszkodik hozzá.

- És Dani, ő hogy van?

- Hát, van a szobatisztaság-ügy, ugye. Ezt leszámítva minden rendben van vele, az ovit megszokta, bár nincs elragadtatva tőle, de mostanában már megnevezett egy-két óvónőt, akit szeret. Még ő sem beszél angolul, de lelkesen magyarázza, milyen szavakat tanult, mert éjjel-nappal tanítják az angolul nem beszélőket, még ebéd közben is magyarázzák a spoon-t meg a knife-ot. Ő is focizik velünk délutánonként, alig bír belerúgni a bőrlabdába, olyan nehéz, de legalább jól tudja vezetni. És nagyon szeles, vakmerő meg vad, de szerencsére csak családon belül, az oviban viszonylag nyugis, csak minket nyúz, vagy Marcival vadul, verekszik. Pankrátor, kamikaze és kaszkadőr egy személyben. És iszonyat hangos, de hát ugye Marcit kell túlharsognia, és ez nem könnyű feladat, de ő megbirkózik vele. A békés családi vacsorák... na, azok nem léteznek, estére rendszeresen zajmérgezést kapok. De amikor csendben van, mondjuk alszik vagy kihagy két őrület között, akkor nagyon cuki, mint egy kis angyal, segít ruhát teregetni vagy főzni, és kisegér-hangon cincog nekem. Komoly hullámvasút!

- Ezek szerint nem unatkozol, hehe.

- Neem, azt nem mondhatnám. És ti hogy vagytok? ...”

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.